There are no translations available.
Szun-ce (pinyin átiratban: Sun Zi vagy Sun Tze) életéről meglehetősen kevés információ maradt fent a történeti krónikákban. Feltehetően Wu állam szülötte volt és kb. i. e. 544 – i. e. 496 között élt. "A háború művészete" című munkája hívta fel rá Helünek, Wu állam királyának figyelmét. Helü felismerte, hogy Szun-ce olyan ember, aki tudja hogyan kell a hadsereget irányítani és kinevezte őt tábornokának. Remek hadvezéri képessége révén több államot is meghódított. A korabeli beszámolókra támaszkodva feltételezhető, hogy Szun-ce sem élte túl uralkodóját, aki egy Yue elleni vesztes csatában szerzett sérüléseibe halt bele.
Szun-ce "A Háború művészete" című könyve stratégiai tanácsokat adott a kor hadvezetőinek majd két és félezer évvel ezelőtt. Tanításának erejét mutatja, hogy az általa megfogalmazott gondolatokat a modern kor vállalatvezetői sikeresen ültették át napjaink üzleti stratégiáiba. Ennek legnyilvánvalóbb formája az üzleti intelligencia (BI) egyik speciális ága a komplex versenytárs-elemzés (Competitive Intelligence, CI), amely a vállalati döntéshozókat azokkal a szükséges alapvető üzleti információkkal látja el, amelyekkel sikeresen meg tudják vívni a saját háborúikat napjaink harcmezein. Tény az is, hogy az információszerzés leghatásosabb eszköze az internet, amely olyan robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, ami gyökeresen megváltoztatta mind az üzleti folyamatokat, mind az üzleti stratégiákat.
There are no translations available.
Hosszabb előkészítés után elindult a TANDERA Tervező Csoprot legújabb szolgáltatása: az InfoBroker, amely a honlapon az InfoBroker menűpont alatt érhető el (InfoBorker Gazdasági Fórum). A szolgáltatás egyik célja, hogy az érdeklődő olvasók számára elérhetővé tegyen olyan tudományos publikációkat, amelyek egyfelől segítségükre lehetnek a mindennapi döntési problémák megfogalmazásában, másfelől pedig népszerűsíteni igyekszik más fórumokon nem vagy alig ismert szerzőket és műveiket.
There are no translations available.
Egy vállalat sikeres működéséhez szükséges készségekből és technológiákból összeálló, egyedi és nehezen utánozható, a vállalat számára versenyelőnyt nyújtó speciális komplex szaktudás (összessége), amellyel a vállalat megkülönböztetheti magát versenytársaitól, kiterjesztheti tevékenységét új termékekre vagy piacokra, valamint amellyel a vevők számára lényegesen újat képes nyújtani más vállalatokhoz képest. Összefoglalóan olyan képesség (speciális tudás), aminek birtokában bizonyos dolgokat a vállalat a konkurenciájához képest meg tud csinálni.
Amennyiben Ön vállalakozó/cégvezető és érdekli, hogy milyen magkompetenciák állnak már most is rendelkezésére, akkor töltse ki INGYENES felmérő tesztünket, amelyet rövid időn belül kiértékelünk és visszaküldünk Önnek!